Sikeresen bedobta a terméket a kosárba!

Kosár megtekintése

Még nem szabad kezdeni!

Néhány napja engedett a tél a szorításából, a szabadba kilépve a kora-tavasz illatát is érezhettük. Ilyenkor az ember már vágyik a kiskertbe… Az időjárás, no meg az előrejelzések arra intenek, maradt tartaléka a télnek. 
A gyümölcsfák még nyugalmi állapotban vannak, bár a jobb fekvésű, lazább talajú területeken a néhány napos napsütésben néhány fának már duzzadtak kicsit a rügyei. Csak remélni tudjuk, hogy időben észlelik a tél visszatértét, mert ilyen állapotban egy újabb erősebb fagy tovább ronthatja a terméskilátásainkat. A korábbi, mínusz húsz fokot is elérő hidegek már megtépázták a vékonyabb ágrészeket, károsodásuk mértékét azonban csak akkor látjuk, amikor megindul a nedvkeringés, amikor tényleg itt a tavasz.
Ezért a metszést most mindenképpen célszerű a fakadás előtti időszakra halasztani: akkor már jobban látjuk, hol és mit kell vágni. A sérült ágrészek és ezzel a sérült rügyek eltávolításával nagyobb esélyt adunk fának, hogy az épen maradt rügyek gyorsabban és erőteljesebben fejlődjenek. Ezt követi majd a lemosó permetezés, de erről majd később és részletesen. A felkészülés a szezonra azonban már nagyon is időszerű. Ennek keretében ellenőrizni kell a megmaradt növényvédő szer készletünket, kiselejtezni a lejárt szavatosságú készítményeket és végiggondolni az ez évi szükségletünket. A CoraxBio dobozokban együtt szerezheti be az egész szezonra szükséges szereket, beleértve a lemosó permetezéshez, a növények levélen keresztüli táplálásához és növényvédelemhez nélkülözhetetlen anyagokat. A gyümölcsfákra, szőlőre, zöldségfélékre, díszkertekre, gyepekre, azok igényeinek figyelembe vételével összeállított speciális csomagok egy átlagos méretű kiskert egész évi szükségletét fedezik. Érdeklődjön a megszokott árusító helyén és amennyiben nem találja a szükséges CoraxBio Boxot, kérjük, jelezze az üzletben igényét, melyet egy héten belül kiszolgálunk!
Szeretném Önökkel megosztani a közelmúltban látott, nem feltétlen gyakori tapasztalatot. Az ősszel kitányérozott gyümölcsfák és rózsatövek a melegebb napokon vízben álltak, mert a felolvadt hólé nem tudott beszivárogni az átfagyott talajba, aztán az éjszakai mínuszokban kialakult jég vette körül a törzset. Ilyen esetekben a fás növények gyökérnyaki részétől lehetőség szerint el kell vezetni a vizet, hogy sem jégtől, sem később a levegőtlen talajtól ne károsodjanak növényeink. Ez utóbbi különösen a magasan gyökerező fák (pl. csonthéjasok), és a bokrok esetében fontos.
A gyártó Corax-Bioner Zrt. szakemberei folyamatosan állnak rendelkezésükre. 
 

Dr. Eke István
Növényvédelmi, és Tápanyag-gazdálkodási Szakmérnök

2017.02.07.