Sikeresen bedobta a terméket a kosárba!

Kosár megtekintése

Metszés a szépségért és a bő termésért

Általános érvényű szabály, hogy metszés nélkül a növények kevesebb virágot és termést hoznak, és a formájukat is elvesztik. Sajnos, nincs olyan útmutató, amely minden növényfajtára érvényes lenne, de vannak általános szabályok. Egy biztos: a metszést el lehet rontani, de a legrosszabb az, ha meg sem próbálkozunk vele.

Néhány általános tudnivaló:

Fák esetében kezdjük a beteg, korhadt ágakkal a metszést. Ezután az egymás felé hajló, összeakadó ágakat távolítsuk el. Minél erősebben metszünk vissza egy vesszőt, annál erőteljesebben kezd növekedni. Három típusú metszést különböztetünk meg intenzitás szempontjából.

Az első a gyenge metszés, amikor a vessző felső harmadát vágjuk meg, ennek eredményeként a metszéshez közeli rügyek hajtanak ki. Ez a növény szinten tartását célozza.
Középerős metszésnél a vessző felét távolítjuk el, ekkor szinte minden rügy kihajt, de az ággyűrűhöz közelebbiek gyengébben. Ez az eljárás alkalmas arra, hogy a termőképességek fokozzuk.
Erős metszés esetében az ágak kétharmadát eltávolítjuk, így minden megmaradt rügy erősen növekszik. Ez a módszer alkalmas a növény fiatalítására, a terméshozam fokozására. 

Szintén általános szabály, hogy a metszést mindig -5 Celsius fok fölötti hőmérsékleten végezzük, ellenkező esetben fagykár érheti a növényt.
Metszés után mindig bőségesen öntözzük és lássuk el trágyával, táppal a növényeinket!

Sövény metszése:

A sövények formázásakor célszerű madzagokkal kijelölni az új határvonalat, egyfajta sorvezetőként. Ügyeljünk arra, hogy ne téglatest alakúra vágjuk a sövényt, hanem az alsó része legyen vastagabb, így minden része megfelelő mennyiségű napfényt kap. Távolítsuk el azokat a hajtásokat, amelyek nem a kívánt irányba nőnek, kuszák. Addig a rügyig vágjuk vissza, amelyik a megfelelő irányba nő. 

A sövény metszési idejéhez nincs általános útmutató, attól függ, mikor éri el a megfelelő sűrűséget. A lassabban növekvő típusoknál elég egyszer évente, a gyorsan növőket kétszer kell metszeni, tavasszal és nyár végén.

Gyümölcsfák, gyümölcstermő cserjék:

Esetükben kétféle metszésről beszélhetünk. Az első a fás metszés, amit még rügyfakadás előtt, a vegetációs időszakban végzünk. Ez az időszak rövid, így időben el kell kezdenünk a munkát, általában március-áprilisban. A zöldmetszést nyár közepétől végezzük, ilyenkor a növény ellenállóbb, a sebek is könnyebben gyógyulnak. Ezt főleg az érzékenyebb fáknál végezzük. A zöldmetszést legkésőbb augusztus végéig be kell fejezni.

Eszközök:

•    Mindig éles eszközöket használjunk! Ezekkel kényelmesebb a munka, valamint kevésbé roncsolják a széleket.
•    A vastagabb ágak esetében először fűrésszel vágjuk be az alsó harmadát, majd felülről fűrészeljük le az ágat, végül a megmaradó csonkot fűrészeljük le minél közelebb az elágazáshoz.
•    A balkezesek balkezes metszőollót használjanak.